Olvasásgyakorlás szólabirintussal

Unalmas, hogy mindig úgy kezdem a bejegyzéseket, hogy találtam ezt, találtam azt, de az az igazság, hogy ez az igazság. És valahogy úgy vagyok vele, hogy annyira sok időm nincsen, hogy szép, hangzatos bevezetéseket írjak, hanem inkább azzal kezdem, hogy …

Olvasásgyakorlás szókeresővel 2.

Az újévi szókeresőnek nagy sikere volt, és mivel a gyerekek írás és nyelvtanórán nagyon ügyesen dolgoznak, és kevés a munkafüzetekben a feladat, így arra gondoltam, hogy készítek még egy szókeresőt a hétre. (Meg majd környezethez a jövő hétre, de azt …

Tátikák

Gyerekkoromban sokat szórakoztunk azzal a játékkal, aminek egy továbbfejlesztett változatát találtam a napokban az egyik külföldi oldalon. A pénteki rajzórára szerettem volna elkészíteni az általam talált magyar nyelvi változatát, de kedves ismerősöm, Bea ismét megelőzött. Bár ő a hóemberest magyarosította, …

Olvasásgyakorlás szókeresővel

Pár éve bukkantam rá olyan feladatkészítő generátorokra, amivel én magam tudok különböző játékos feladatlapokat készíteni. Egyik ilyen a szókereső. (Pontosabban nem is egy van ezekből, hanem több is, mind szókereső, csak van, amikor az egyiket használom, van, amikor a másikat. …

Betűlabirintus: g, r, ü, ű

Bár még javában tart a téli szünet, a tegnapi és mai nap egy részét arra használtam, hogy nézelődtem, keresgéltem, dolgozgattam egy kicsit a tanítással kapcsolatban. Nekem ez a pihenés legjobb formája. Megelőzni sosem fogom magam, nem is akarom, az előzetes …

Dobj, olvass, rajzolj, írj!

Külföldi oldalakon már többször találkoztam olyan feladatlapokkal, ahol dobókockával kell dobni, és úgy kell rajzolni, vagy olvasni. Rajzolósat már többször csináltunk a gyerekekkel, és mondanom sem kell, mindig nagyon tetszett nekik. Olvasni még nem próbáltam így, de egyszer mindennek eljön …

Négyet egy sorban! – olvasásgyakorlás játékosan

Régebben minden tanévben megfogadtam, hogy a nyári szünetben feladatlapokkal, munkadarabok prototípusaival rákészülök a következő évre, hogy a tanévben amikor szükség van valamire, csak elő kelljen venni. Persze ez sosem jött eddig össze, csak egyszer, egy feladat erejéig. Két éve az …

Adventi tevékenységek 8.: Karácsonyfás betű- és szókereső játék

Az elmúlt két-három hétben elkezdődött az elsősöknél írásból is a komoly munka, hiszen már nem csak betűket, hanem szavakat is tudunk írni, és bár a kézikönyv a 8. héttől javasolja a diktálást, én kivártam egy kicsit, gondolva, hogy ülepedjen, rögzüljön …

Betűlabirintus:é, n, sz

Ma vettük a j betűt az elsősökkel, és este, mikor már épp  mentem volna be a hálószobánkba tévét nézni, bevillant, hogy nincs több labirintusunk. Gyorsan irányt változtattam, és megnéztem az elsős olvasókönyvet, hogy melyek azok a betűk, amiket a következő …