Weboldal ajánló: Feladatgenerálók „mindenhez”

Enyhe túlzással választottam ezt a címet a posztnak, de ha ellátogattok az általam most bemutatásra váró oldalra, ti is ezen a véleményen lesztek. Több száz feladat, több millió kombináció, ahogy azt a kép és az oldal ígéri. Már az évre …

Tátikák

Gyerekkoromban sokat szórakoztunk azzal a játékkal, aminek egy továbbfejlesztett változatát találtam a napokban az egyik külföldi oldalon. A pénteki rajzórára szerettem volna elkészíteni az általam talált magyar nyelvi változatát, de kedves ismerősöm, Bea ismét megelőzött. Bár ő a hóemberest magyarosította, …

2018-as számtáblás színezők

Mint már az egyik bejegyzésben írtam, újév napját keresgéléssel töltöttem. Nehogy már mosogassak, vagy takarítsak, hogy egész évben azt kelljen csinálnom! Ismeritek a mondást, igaz? Inkább akkor a keresgélés és a feladatkészítés. Az újévhez kapcsolódóan olyan színezőt kerestem a másodikosaimnak, …

Adventi tevékenységeink: összefoglaló

Ahogy ígértem, álljon itt egy összefoglaló bejegyzés, hogyan is zajlott nálunk idén a karácsonyra hangolódás, készülődés. Elmondhatom, hogy az advent 3 hete valóban érdekesre és változatosra sikerült. De menjünk sorjában! December 01. péntek: Karácsonyi agamograph kép készítése   December 04. …

Karácsonyi játékos matematikai feladatok

Tegnap már nem volt energiám a többi talált feladatlapot illetve játékot megmutatni, és bár tudom, hogy így nehezebb rátalálni, visszakeresni, arra gondoltam, hogy egy bejegyzésben mutatom meg a többit. (Aztán remélem, ha legközelebb nekem lesz rá szükségem, könnyedén meg fogom …

Adventi tevékenységek 4. Számolós színező

Az a helyzet, hogy mivel összevont osztályban tanítok, több időt dolgoznak a gyerekek önállóan, így néha, mint például most is, előrébb járunk egy kicsit. Így a holnapi önálló matek órára készülve az elsősöknek nyomtattam néhány számolós színezőt, így két legyet …