Kétjegyű számok szorzása egyjegyűvel és kerek tízessel

Úgy látszik, a mostani osztályom kicsit nehezebben érti meg a dolgokat, így kénytelen vagyok újabb dolgokat kitalálni, amivel segítem egy kicsit a gondolkodásmenetüket. Heti témánk a tíznél nagyobb számok szorzása volt, szóban, egyjegyűvel és kerek tízessel. 1. Kétjegyű szorzása egyjegyűvel …

Kincset gyűjtünk

Akik visszatérő látogatók az oldalamon, bizonyára tudják, hogy (sok ember véleményével ellentétben) különböző dolgokat találok ki, amivel motiválom a tanítványaimat. Idén szeptemberben és októberben voltak a szuperhősök, majd jöttek a kalózok. Decemberben naponta választottak egy kis ajándékot a gyerekek. Most, …

Adventi várakozás 2. nap : Levél a Mikulástól, levél a Mikulásnak

Ezt e bejegyzést a múlt pénteken kezdtem írni azzal az elhatározással, hogy vasárnap délelőtt majd befejezem és megosztom. Aztán megint igaz lett az a mondás, hogy: “Ember tervez, Isten végez. ” Sajnos szombaton este megszökött a kiskutyánk, így a vasárnap …

Levél a palackban – avagy legyünk mi is kalózok!

Az előző bejegyzésemben írtam arról, hogy a két hónap alatt a szuperhősök unalmassá váltak kis tanítványaim körében, így váltanom kellett. Elhatároztam, hogy a továbbiakban kalózok segítségével fogom őket értékelni, és hogy miért pont rájuk esett a választás, a hónap során …

Kalandra fel! – avagy kalózok lettünk

Két hónap telt el a tanévből, és akik rendszeres olvasóim, tudják, hogy szeptemberben szuperhősökként kezdtük meg a tanévet. Igazolványt készített minden kis diák, ahová naponta kapták a matricát a szuper teljesítmény után. Viszont a két hónap elég volt, hogy a …

Vendégségben Egyes Eleknél és társainál

A múlt héten elkezdtük a számkörbővítést, és megismerkedtünk Egyes Elekkel és barátaival.  ITT  írtam róla, hogy Elek szereti a kockacukrot, Titán a Túró Rudit, Száva pedig a kekszet.  Ez adta az ötletet, hogy talán jobban megértik a gyerekek a helyi …

Egyes Elek és társai

Annyi sokszor kezdtem már egy-egy bejegyzést úgy, hogy találtam… Lehet, hogy unalmas, de így van. A Pinterest-et bizonyára közületek is sokan ismerik. Azt szeretem benne, hogy valamilyen módon számon tartja, hogy milyen témában keresgélek, így később ímélben az érdeklődésemnek megfelelő …