Szólabirintus generáló

Az elmúlt évek alatt számtalan véletlennek köszönhetően bukkantam olyan oldalakra, ahol különböző feladatgenerálók voltak. Néhány sikertelen, félig sikerült próbálkozás után legyártottam azokat a feladatokat, amiket versenyeknél vagy csak a tanítványaim “szórakoztatására” használtam fel. A legelső, nem is tudom hány éve …

Olvasás- írásgyakorlás szóformákkal

Megint egy általam elnevezett feladattípus (ha tudtok jobbat, ötletesebbet, írjátok meg kommentben), amit nem tudom, hogy nálunk hogy neveznek, mert még nem találkoztam ilyennel (ha van, és van hivatalos neve, azt is írjátok meg, hogy módosítsam a címet). A feladat …

Időkitöltő feladatok: Foglalkozások

Az elmúlt héten egyik olvasás órán a másodikosokkal, pénteken környezetismeret órán az elsősökkel beszélgettünk a foglalkozásokról. Sajnos olyan településen élünk, ahol kevés szülőnek van foglalkozása, így nem is lepődtem meg az elsősökön, amikor nem tudták, hogy mit rajzoljanak szüleik foglalkozásának. …

Olvasásgyakorlás szólabirintussal

Unalmas, hogy mindig úgy kezdem a bejegyzéseket, hogy találtam ezt, találtam azt, de az az igazság, hogy ez az igazság. És valahogy úgy vagyok vele, hogy annyira sok időm nincsen, hogy szép, hangzatos bevezetéseket írjak, hanem inkább azzal kezdem, hogy …

Olvasásgyakorlás szókeresővel 2.

Az újévi szókeresőnek nagy sikere volt, és mivel a gyerekek írás és nyelvtanórán nagyon ügyesen dolgoznak, és kevés a munkafüzetekben a feladat, így arra gondoltam, hogy készítek még egy szókeresőt a hétre. (Meg majd környezethez a jövő hétre, de azt …

A 4 dimenzió viadala: 3.: Fent, lent

Az elmúlt tanévben ismét az a megtiszteltetés ért, hogy én állíthattam össze az Abacusan Stúdió levelezős vetélkedőjének alsós tanulóknak szóló feladatsorát, ahol a résztvevők a négy dimenziót  (a közel, távol, fent és lent) ismerhették meg játékos formában.  A sok teendő …

A 4 dimenzió viadala: 2. forduló – Nagy, távol

Az elmúlt tanévben ismét az a megtiszteltetés ért, hogy én állíthattam össze az Abacusan Stúdió levelezős vetélkedőjének alsós tanulóknak szóló feladatsorát, ahol a résztvevők a négy dimenziót  (a közel, távol, fent és lent) ismerhették meg játékos formában.  A sok teendő …

A 4 dimenzió viadala: 1. forduló – Kicsi, közel

Az elmúlt tanévben ismét az a megtiszteltetés ért, hogy én állíthattam össze az Abacusan Stúdió levelezős vetélkedőjének alsós tanulóknak szóló feladatsorát, ahol a résztvevők a négy dimenziót  (a közel, távol, fent és lent) ismerhették meg játékos formában.  A sok teendő …

Betűlabirintus: g, r, ü, ű

Bár még javában tart a téli szünet, a tegnapi és mai nap egy részét arra használtam, hogy nézelődtem, keresgéltem, dolgozgattam egy kicsit a tanítással kapcsolatban. Nekem ez a pihenés legjobb formája. Megelőzni sosem fogom magam, nem is akarom, az előzetes …