Szólabirintus generáló

Az elmúlt évek alatt számtalan véletlennek köszönhetően bukkantam olyan oldalakra, ahol különböző feladatgenerálók voltak. Néhány sikertelen, félig sikerült próbálkozás után legyártottam azokat a feladatokat, amiket versenyeknél vagy csak a tanítványaim „szórakoztatására” használtam fel. A legelső, nem is tudom hány éve …

Olvasás- írásgyakorlás szóformákkal

Megint egy általam elnevezett feladattípus (ha tudtok jobbat, ötletesebbet, írjátok meg kommentben), amit nem tudom, hogy nálunk hogy neveznek, mert még nem találkoztam ilyennel (ha van, és van hivatalos neve, azt is írjátok meg, hogy módosítsam a címet). A feladat …

Időkitöltő feladatok: Foglalkozások

Az elmúlt héten egyik olvasás órán a másodikosokkal, pénteken környezetismeret órán az elsősökkel beszélgettünk a foglalkozásokról. Sajnos olyan településen élünk, ahol kevés szülőnek van foglalkozása, így nem is lepődtem meg az elsősökön, amikor nem tudták, hogy mit rajzoljanak szüleik foglalkozásának. …

Elsős színes vonalas lap házikóval

A téli szünet előtt pár héttel kezdtem el az elsős tanulóknak a diktálást, és körülbelül ugyanakkorra esett a nyomtatottról történő másolás elkezdése is. Voltak gondok, de ugye nem várhatjuk, hogy elsőre menjen minden, mint a karikacsapás. Aztán most, hogy visszajöttek …

Olvasásgyakorlás szólabirintussal

Unalmas, hogy mindig úgy kezdem a bejegyzéseket, hogy találtam ezt, találtam azt, de az az igazság, hogy ez az igazság. És valahogy úgy vagyok vele, hogy annyira sok időm nincsen, hogy szép, hangzatos bevezetéseket írjak, hanem inkább azzal kezdem, hogy …

Olvasásgyakorlás szókeresővel 2.

Az újévi szókeresőnek nagy sikere volt, és mivel a gyerekek írás és nyelvtanórán nagyon ügyesen dolgoznak, és kevés a munkafüzetekben a feladat, így arra gondoltam, hogy készítek még egy szókeresőt a hétre. (Meg majd környezethez a jövő hétre, de azt …

Tátikák

Gyerekkoromban sokat szórakoztunk azzal a játékkal, aminek egy továbbfejlesztett változatát találtam a napokban az egyik külföldi oldalon. A pénteki rajzórára szerettem volna elkészíteni az általam talált magyar nyelvi változatát, de kedves ismerősöm, Bea ismét megelőzött. Bár ő a hóemberest magyarosította, …

Olvasásgyakorlás szókeresővel

Pár éve bukkantam rá olyan feladatkészítő generátorokra, amivel én magam tudok különböző játékos feladatlapokat készíteni. Egyik ilyen a szókereső. (Pontosabban nem is egy van ezekből, hanem több is, mind szókereső, csak van, amikor az egyiket használom, van, amikor a másikat. …