Adventi naptár papírgurigából: hóemberek

Jó pár éve hagyománnyá vált nálam, hogy az iskolában adventi naptárat készítünk a gyerekekkel, és ehhez a legolcsóbb alapanyagot használjuk: papírgurigát és színes papírt. Mindig ügyelek arra, hogy mutatós legyen, és a tanítványaim könnyen el tudják készíteni. Bár sok ötlet …

Dekoráció CD-ből karcolással

Két hete elkezdtem rendet rakni a holmijaim között, illetve megpróbáltam megválni néhány felesleges dologtól. Gondolom, sejtitek, hogy nem sikerült. Én ugyanis mindent elteszek, „hátha jó lesz valamire” alapon, és a sok dolog csak gyűlik, gyűlik.  A régi cédék között szelektálva …

Eiffel-torony pontfestéssel, szívószálból

Lassan a Föld körüli utazásunk végéhez érünk, és arra gondoltam, hogy összefoglalásként majd készítünk egy tablót, és minden egyes országhoz kiteszünk majd egy-egy rajzot. Ahogy elkezdtem átnézni a gyerekek munkáit, illetve a blogbejegyzéseket, kiderült, hogy a franciaországi hetünkön készült Eiffel …

Tízperces ötletek: Karácsonyfadíszek bébiételes kupakokból

Pár éve az egyik rokonom révén bébiételes üvegekre tettem szert, természetesen kupakokkal együtt. Az üvegekből mécsestartók lettek, de a kupakokkal nem tudtam mit kezdjek. Mostanáig. Bevallom, ritkán vannak kreatív ötleteim, de mivel szabadidőmben a Pinteresten szoktam nézelődni, mindig rátalálok valami …

Adventi naptár papírgurigából: angyalka, háromkirályok

A következő, bejegyzésindító mondatommal a tájékozatlanságomról adok tanúbizonyságot, de őszintén megmondom, én mindig azt hittem, hogy advent december elsejével kezdődik. Legalábbis az iskolában mindig akkor kezdtük el az adventi naptárak színezését, illetve az adventi készülődést. Aztán a héten, egy tévében …