Szakköri munkáink: Katapult jégkrémpálcikából

Katapultot sokfélét lehetne készíteni, ha az embernek (vagyis nekem) lenne ideje gyűjtögetni, és egyenként elmagyarázni minden gyereknek a készítés menetét. A tervem ez volt, csak ugye a korlátok…  Mivel a szakkörön sem idő, sem elegendő eszköz nem állt rendelkezésünkre, így …

Szakköri munkáink: Autók papírgurigából, szívószálból, flakonból

Ahogy egy korábbi bejegyzésben írtam, a második félévben egy pályázatnak köszönhetően 14 gyerekkel szakköröztem, így megismerve a tudomány és technika vívmányait, fejlesztve a hozzájuk kapcsolódó kompetenciákat.  A szakkörökön filmeket néztünk az Egyszer volt, hol nem volt… az ötlet sorozataiból, tablókat …

Szakköri munkáink: Szélmalom, ház papírgurigából

A szakköri foglalkozásokon azt a gondolatmenetet követtem, hogy az egyszerűtől haladtunk a bonyolultabb munkadarabok felé. Ugyanakkor kapcsoltam az alkotásokat a kapott építőelemekből elkészíthető dolgokhoz is. Így az első foglalkozásokon szélforgókat, illetve épületeket készítettünk, valamint a kettőt ötvözve készültek a működő …

Középkori vár és katona

A csütörtöki rajzóra témája középkori vár készítése volt. Mivel egy levelezős feladatban is hasonló témánk van, különösen örültem neki, hogy az osztállyal is várat kell készítenünk. Végre a fiúkhoz egy kicsit közelebb álló dolog! Mivel rengeteg papírgurigám van, nem volt …

Húsvéti és egyéb ötletek tojástartóból

Folytatom a legfrissebb gyűjtéseim bemutatását. A tojástartó az egyik nagy kedvencem (a vécéguri mellett), mivel ingyen van, és a felhasználására számtalan ötletet lehet találni az interneten. Így egyértelmű számomra, hogy a két alapanyag közül valamelyiket ismét elő fogjuk venni. Az …

Labirintus szívószálból, figurák kupakokból

Tavaly év végén mutattam már nektek egy labirintust, (pontosabban kettőt) melyet hasznos időtöltésként ajánlottam a nyárra. Egész tanévben tervben volt, hogy az osztályommal is elkészítem, de sajnos, nem jutott rá idő. Még szerencse! Azóta ugyanis találtam egy pénztárca barátibb változatot, …