Karácsonyi játékos matematikai feladatok

Tegnap már nem volt energiám a többi talált feladatlapot illetve játékot megmutatni, és bár tudom, hogy így nehezebb rátalálni, visszakeresni, arra gondoltam, hogy egy bejegyzésben mutatom meg a többit. (Aztán remélem, ha legközelebb nekem lesz rá szükségem, könnyedén meg fogom …

Szóbeli osztásnál használható “módszerek”

Két évvel ezelőtt készült már egy hasonló bejegyzés, amiért ismét megemlítem, annak az oka a következő: Rájöttem, hogy a mostani osztályomnál nem elég egy dolgot elmondani kétszer vagy háromszor, de még tízszer sem.   A szóbeli szorzás – osztás bevezető …

Játékos feladatlapok a szóbeli szorzás gyakorlásához

Könnyű dolgom volt a héten, mivel már korábban rátaláltam arra az oldalra, ahol az alábbi feladatok is találhatóak. A Pinterest-es mappáimból így most könnyedén, percek alatt előkerestem ezeket, és már csak nyomtatni kellett. Volt köztük szuperhősös, kalózos feladat, ami ugye …

Kétjegyű számok szorzása egyjegyűvel és kerek tízessel

Úgy látszik, a mostani osztályom kicsit nehezebben érti meg a dolgokat, így kénytelen vagyok újabb dolgokat kitalálni, amivel segítem egy kicsit a gondolkodásmenetüket. Heti témánk a tíznél nagyobb számok szorzása volt, szóban, egyjegyűvel és kerek tízessel. 1. Kétjegyű szorzása egyjegyűvel …

Kivonás tízesátlépéssel első és második osztályban – ahogy én csinálom

Előző bejegyzésemben a tízesátlépéses összeadás praktikáit mutattam meg, ahogy én csinálom immár több mint 20 éve. Most a kivonáshoz szeretnék ötleteket adni. Mint azt már az összeadásnál is írtam, bizonyára mások is alkalmazzák a kivonásnál ezt a módszert, de van, …

Játékos feladatok a műveletvégzés sorrendjének gyakorlására

Előző bejegyzésemben a műveletvégzés sorrendjének tanításáról írtam, pontosabban arról, hogy én hogyan szoktam magyarázni ezt  a tanítványaimnak. Akik tanítanak, azok tudják, a szülők pedig látják, ha nyomon követik gyermekük tanulmányait, hogy erre a témára nem sok órát szán a tankönyv. …