Személyre szabott oklevelek

Idén úgy hozta a helyzet és a koronavírus, hogy nem egységes szövegezésű oklevelet fogok adni a tanítványaimnak, hanem mindenki egy „leg”-es oklevelet kap. Pár éve már volt egy ilyen elgondolásom, ITT el is tudjátok olvasni, hogy akkor milyen „legek” születtek. …

Szerkeszthető oklevelek bármilyen alkalomra 3.

Úgy látszik, ahogy telik az idő, mindig készül egy-egy újabb ilyen okleveles bejegyzés. Nem, nem azzal töltöm az egész napom, hogy ezeket céltudatosan keresem, csak véletlenül „jön velem szembe.” És hogy minek ennyi, ha egyszer egy-egy oklevélkészítő generátoron belül is …

Szerkeszthető oklevelek minden alkalomra 2.

Egy tavaly augusztusi posztomban mutattam egy külföldi oldalt, ahol online tudtam okleveleket szerkeszteni. Két héttel ezelőtt, az akkor már második hete tartó digitális távoktatás során úgy gondoltam, meglepem a szülőket és a gyerekeket egy-egy névre szóló oklevéllel. Miközben az oklevél …

Szerkeszthető oklevelek bármilyen alkalomra

Tegnap matek órán a testeket tanultuk. Emlékeztem, hogy van egy olyan oldal, ahonnan különböző testek hálóit lehet kinyomtatni. Mikor nagy nehezen rátaláltam, észrevettem, hogy sok számos feladatgeneráló mellett oklevél készítésre alkalmas felülete is van. Nagyon megörültem neki, hiszen közeledik a …

Szerkeszthető oklevelek a tanév végére

Tavaly amikor  a negyedikes osztályomtól búcsúztam, egy „diplomát” és egy  kis ajándékot készítettem nekik. Lassan az idén újra aktuálissá válik, de mivel most elsős-másodikos gyerekeim vannak, nem készítettem másikat, hanem csak  az osztályt módosítom majd. Egyéb teendőim miatt gondoltam időben …

Búcsúajándék ötletek: 2. Diploma

Minden tanév végén oklevelet kapnak a kitűnő-vagy jeles tanulók, akik versenyeken vettek részt, illetve  aki nem mulasztott a tanév során. De nem kap oklevelet az a gyerek, aki nem vett részt versenyen, nem volt jeles, illetve mulasztott a tanév során. …