Összeadás, kivonás gyakorlása feladatlapokkal

Nagyon tetszenek nekem az olyan feladatlapok (legyen az matek, olvasás, nyelvtan vagy bármi) ahol úgy kell egy feladatot megoldani, hogy közben mondjuk színezni, rajzolni, kötözgetni, ragasztgatni kell. Amikor ilyeneket látok, mindig arra gondolok, hogy ezt mennyivel szívesebben oldanák meg a …

Számolós színezők a húsvét jegyében

Az összevont osztálynak számos előnye van, meg egy hátránya, ami egyébként nagy öröm számomra: nem győzöm a gyerekeket feladatokkal. Így sok időkitöltőt nyomtatok nekik, de van, hogy a matematika órára kijelölt feladatot annyira hamar megoldják (főleg az elsősök), hogy muszáj …

Feladatgenerálók a műveletek gyakorlására 1.

Négy hete kezdtük el a szorzó- és bennfoglalótáblák tanulását, eddig vettük a kettest, hármast és a négyest. Igyekszem a korábban bevált játékos feladatokkal gyakoroltatni most is, illetve újabb ötleteket is bevetettem a tanulás megkönnyítésére, de az az igazság, hogy ameddig …

Karácsonyi játékos matematikai feladatok

Tegnap már nem volt energiám a többi talált feladatlapot illetve játékot megmutatni, és bár tudom, hogy így nehezebb rátalálni, visszakeresni, arra gondoltam, hogy egy bejegyzésben mutatom meg a többit. (Aztán remélem, ha legközelebb nekem lesz rá szükségem, könnyedén meg fogom …

Játékos feladatok matematika órára 100-as számkörben

Két hete járunk iskolába, de valahogy az én kis harmadikosaim még mindig nem rázódtak vissza a tanulásba. Hol házi nincs, hol felszerelés, néha meg egyszerűen ki lehetne rájuk írni, hogy „csak a teste”. A szülők is panaszkodnak, néhányan már agyon …