14 az 1-ben feladatgeneráló

Kicsit meglepő a cím, de bevallom őszintén, nem tudtam olyat kitalálni, ami pontosan utalna ennek a feladatgenerálónak a funkciójára. Itt ugyanis miután begépeltük a szavakat, a program készít nekünk egy szókeresőt, összekeveri a szavak betűit, így generál egy újabb feladatlapot, …

Weboldal ajánló: Feladatgenerálók „mindenhez”

Enyhe túlzással választottam ezt a címet a posztnak, de ha ellátogattok az általam most bemutatásra váró oldalra, ti is ezen a véleményen lesztek. Több száz feladat, több millió kombináció, ahogy azt a kép és az oldal ígéri. Már az évre …

Időkitöltő feladatok: Foglalkozások

Az elmúlt héten egyik olvasás órán a másodikosokkal, pénteken környezetismeret órán az elsősökkel beszélgettünk a foglalkozásokról. Sajnos olyan településen élünk, ahol kevés szülőnek van foglalkozása, így nem is lepődtem meg az elsősökön, amikor nem tudták, hogy mit rajzoljanak szüleik foglalkozásának. …

Olvasásgyakorlás szókeresővel 2.

Az újévi szókeresőnek nagy sikere volt, és mivel a gyerekek írás és nyelvtanórán nagyon ügyesen dolgoznak, és kevés a munkafüzetekben a feladat, így arra gondoltam, hogy készítek még egy szókeresőt a hétre. (Meg majd környezethez a jövő hétre, de azt …

Olvasásgyakorlás szókeresővel

Pár éve bukkantam rá olyan feladatkészítő generátorokra, amivel én magam tudok különböző játékos feladatlapokat készíteni. Egyik ilyen a szókereső. (Pontosabban nem is egy van ezekből, hanem több is, mind szókereső, csak van, amikor az egyiket használom, van, amikor a másikat. …

Adventi tevékenységek 8.: Karácsonyfás betű- és szókereső játék

Az elmúlt két-három hétben elkezdődött az elsősöknél írásból is a komoly munka, hiszen már nem csak betűket, hanem szavakat is tudunk írni, és bár a kézikönyv a 8. héttől javasolja a diktálást, én kivártam egy kicsit, gondolva, hogy ülepedjen, rögzüljön …