Csütörtök délután egy kis klubdélutánt szerveztem az osztályomnak. Ezen a napon én ebédeltettem, és a volt osztályom (most hatodikosok) is éppen akkor ebédelt. Megtudták, hogy buli lesz nálunk, és megkérdezték, hogy nem jöhetnek-e. A napközis nevelővel történő egyeztetés után visszamentünk az alsó tagozatos épületbe. 

Nagyon örültek, hogy újra ott lehettek a termükben, és érdeklődéssel fedezték fel azokat a dolgokat, amik az ő idejükben is megvoltak. Mondták is, hogy ez a „mi” szekrényünk, a „mi” szőnyegünk és a „mi” játékaink. Ők voltak harmadikosok, amikor próbáltam több játékot bevinni a tanítási órákra. Velük alakítottuk a polcot, és az eseményeknek megfelelően különböző dolgokat hoztak, amivel próbáltam egy kis otthonos hangulatot becsempészni a terembe. Itthonról vittem le a szőnyeget (pontosabban az anyósom adta nekem), és a gyerekeim játékait. Azóta már többször vettem a turiból társasjátékot, amiről korábban már írtam.

1 órára visszaértek azok is, akik hazamentek az ebéd után, így kezdetét vette a buli. (1 kislány nem jött vissza. Sajnos, őt nem engedték a szülei.) Vettem a boltban egy kis sütit és üdítőt is. Mikor visszamentem, a felsősök mondták, hogy kár volt venni, mert ők összedobták a pénzüket és vettek 3 üveg innivalót. Hát nem aranyosak!

Gyorsan repült az idő, de amit terveztem, sikerült megvalósítani: táncoltunk, karaokéztunk, a fiúk fociztak, és felavattuk azt a társast, amit én készítettem az olvasmányok ismétléséhez. Mármint a tábla turiból van, csak kérdéseket gyártottam hozzá.

Nagyon izgalmas versengés alakult ki a csapatok között, és az tetszett, hogy volt olyan kérdés, amire a kicsik tudtak válaszolni, a nagyok nem. Velük más könyvből tanultunk annak idején. És az volt még az egészben az érdekes, hogy végül az a csapat nyert, akik a játék egész ideje alatt  a végén kullogtak. Cukor és csoki volt a jutalom, mindenkinek.