Éppen egy hónappal ezelőtt tettem közzé hasonló címmel egy bejegyzést, és most úgy gondoltam, jöhet a következő, az elmúlt hónapról. Mivel hónapok óta részt veszek „A nap fotója” játékban, hanyagolom a képes naplót. Az iskolában azonban történnek események, amit szeretnék …
Díjat kaptam…
Már pontosítanom kell a dolgon, ugyanis két díjat is kaptam. Az egyiket még a tanév végén, Erikától, és el is felejtkeztem róla, amit nagyon szégyellek. Bevallom az volt a tervem, hogy majd szeptemberben azzal nyitok, mivel nyáron kicsit mindenki hanyagolta …
Képes napló helyett
Az elmúlt hetekben itthon is, és az iskolában is történt néhány olyan dolog, amit szeretnék megosztani veletek, ezért született most ez a bejegyzés. Olyan pillanatok ezek, amikről még nem írtam, mivel egy egész bejegyzést nem akartam rászánni.(Persze nem minden, mert …
Mi a fene? Prizmapapír
Meglepő cím, de a végére érteni fogjátok. A nap fotója játék mai témája volt ez: WTF? Gondolkoztam, hogy „mi a fenét” fényképezzek le, aztán arra az elhatározásra jutottam, hogy egy tanítványom dolgozatát fogom lefotózni, amit olvasva a hajam szála már …
Táborozás a Balatonnál
Pár napig gondolkoztam, hogy írjak-e az elmúlt hét eseményeiről, végül úgy döntöttem, néhány fényképet azért mégiscsak megosztok veletek is. Az idén lehetőségem volt iskolánk 5 tanulóját elkísérni a Pálkövei Ifjúsági Táborba a Balaton partjára, amit pályázat útján nyert a szerencsi …
Ajándék Mamintitől a tanév végére
A történet pár hónappal ezelőtt kezdődött, amikor egy bloggerina levelet küldött, és felajánlotta, hogy szívesen készítene a tanítványaimnak valami kis ajándékot. Nagyon meghatottak a sorai, mert bevallom őszintén, (lehet, hogy most ezzel sok embert meglepek) soha nem találkoztam még az …
Újabb díjak
Másfél hete újból díjat kaptam, ezúttal Bellitől és Flórától, (pontosabban a Szülők a gyermekekért blogtól). Nagyon örültem neki, mert ugye három a magyar igazság, és nekem ebből a díjból ez lett a harmadik. Sajnos annyira zsúfolt volt az elmúlt időszak, …
Díjat kaptam – újra
Még alig ocsúdtam fel a múltkori díj miatt érzett örömömből, újból díjat kaptam, ezúttal Bergamottól. Hálával tartozom neki, mivel ő volt tavaly az első, aki érdemesnek tartott arra, hogy felvegyen a rendszeres olvasói közé, és ki is tett az oldalsávba …
Díjat kaptam!
Nem tudom, ki hogy van vele, én szeretek ajándékokat kapni. Persze, mindenki szeret, de ezek nem OLYAN ajándékok. A lassan 25 éves pályafutásom során számos rajz, kis ajándék, csecsebecse került a tulajdonomba, melyet a gyerekektől kaptam, így értékük pénzben nem …
Szolgálati közlemény
Örömmel olvasom, amikor ismerősök és ismeretlenek (névtelenek) megjegyzést hagynak egy-egy bejegyzésemnél. Válaszolok is mindig, mindenkinek. A minap is válaszoltam az egyik kedves ismerősöm megjegyzésére, de nem a megjegyzésnél, hanem a g-mail fiókon keresztül, ahogy szoktam. Kérdeztem is tőle valamit, amire …