Sportpohár “őrület” már nálunk is

Lehet, hogy most kicsit “feltalálom a spanyolviaszt”, de hozzánk most ért el a sportpohár őrület. Az egyik kolléganőnk hallott róla, és sikerült is megvásárolnia valahonnan (szerintem elég drágán, 6000 Ft-ért) a 12 poharat.  
A gyerekek annyira belelkesedtek, hogy szakkör formájában fog a továbbiakban működni. Első ránézésre azt lehet gondolni, hogy egyszerű, de bizony nem az. Ma lehetőségünk nyílt rá, hogy mi is kipróbáljuk, egy egyszerű feladattal. Annyira tetszett a gyerekeknek, hogy egy versenyt is rendeztünk hirtelen. 
A pohárral végzett feladat egyébként fejleszti a koncentrációt, szem-kéz koordinációt, irányokat (bal-jobb). De az egészben az a jó, hogy a gyerekeknek ez csak játék, sőt versenyzési lehetőség, hogy megmutassák, hogy mennyire jók ebben. És ezután talán nem a verekedésben akarnak majd kitűnni.
A mi bajnokunk Bianka, aki egyébként olyan ügyesen csinálta, hogy menet közben akartam képet csinálni, de addigra már kész is lett. Ezért szóltam, hogy álljon meg egy pillanatra.

Vélemény, hozzászólás?