Magatartás, szorgalom értékelése 5.: Suli-poli

A múltkor olvastam a Facebook-on, egy tanév eleji bejegyzésben, hogy valaki ötleteket kért a magatartás és szorgalom értékeléséhez. Nem tudom, ki hogy csinálja, mindenesetre én meglepődtem egy-két hozzászóláson. Ugyanis én azok közé a kollégák közé tartozom, akik valami más (látványos, látható?) módon próbálják ezt “nyilvántartani”. A bejegyzést író (egyes) kollégák viszont azt írták, hogy mi az hogy lufi, meg katicabogár. Baj van azzal a közösséggel, ahol már ilyen eszközökre van szükség. Mert ő simogatással és mosollyal jutalmaz, ösztönöz. Nem tudom, és nem is akarok vitát nyitni, senki sem lát bele más osztály munkájába, az ottani gyerekekbe. Biztos van olyan közösség, ahol elég egy pillantás, és mindenki csendben ül és dolgozik, hozza a felszerelését, tanul és csinálja a háziját. Az én osztályom (sajnos) nem ilyen. Nekem muszáj trükköznöm.

A tanév elején itt mutattam, hogy milyen módon ösztönzöm a tanulókat, a lehető legjobb teljesítményre. Az idők során a lelkesedés sok gyereknél megkopott, így frissítettem. Új formát kapott az egész, kicsit változtak a szabályok és a kártyák is, így talán újra “fellendülünk”.
Több külföldi oldalon láttam ezt a társasjátékos megoldást, a hétvégén én is készítettem egy hasonlót. 
Forrás
A lányom javaslatára Suli poli-nak neveztem el, a Monopoly játék után. (A “Gazdálkodj okosan” nevet akartam valahogy iskolássá tenni, de nem tudtam a gazdálkodj szó helyére semmi frappánsat, a lányom pedig a Suli polit dobta be, így nem agyaltam.)

A rajzokat a Google segítségével (nagyrészt) az alábbi oldalon találtam, csak éppen kifogyott a színes patronom, így kénytelen voltam a fekete-fehér megoldást választani (már amelyik képnek volt). Természetesen a nevezett oldalon színesben is elérhetőek. 
Minden nap léphetnek a gyerekek, ha jól oldották meg a házi feladatot, és nem volt a magatartásukkal sem probléma. (Az órai aktivitásukkal elégedett vagyok, csak otthon ne kellene tanulni. Valahogy elfelejtik, mire hazaérnek, hogy van tanulnivaló.) Természetesen mindenkit saját magához viszonyítok, így az a tanuló is fog tudni lépni, aki a jegyeit tekintve gyengébb. Remélem, hatásos lesz!
A színes kartoncsíkos mezőnél levonót vagy cukorkát kapnak, a kérdőjelnél azt csinálhatnak, amit akarnak. A kártyás képnél húzniuk kell egy kártyát, amin hasonló lehetőségek vannak, mint a játéktáblán, csak ugye a húzás egy kicsit izgalmasabbá teszi a dolgot. A nagy képeknél valami “extra” dolgot szeretnék. Már van is egy-két ötletem, de várom a ti javaslataitokat is. 
Ha valaki szeretne hasonlót készíteni, de más mondatot gondol esetleg a képekhez, annak szívesen elküldöm a kártyákat Word formátumban, hogy megkönnyítsem a dolgát.

40 Comments

  1. Szia!
    Nekem ez az ötlet nagyon tetszik! Az én osztályom sem a legegyszerűbb 🙂 nekem is folyton agyalnom kell valami újabb ösztönző erőn! Ha van olyan anyagod amit ehhez el tudnál nekem küldeni nagyon megköszönném! 🙂
    Emília

  2. Tetszik az ötlet-ha lehet,kérném a kártyákat!Köszi!Nálam,(3-osok),10pirospont-matrica a tantárgy füzetébe,hátulra,10 matrica kisötös,sajnos nemkész házira muszáj voltam elkezdeni a feketézést,nagyon hanyagok kezdtek lenni,sajnos,a szülők is levették a kezüket róluk,a tavalyi ígérgetés elszállt.Most aküzdésnél tartunk-pedig nem volnának buták.Erre nincs véletlen vmi jó ötleted?Köszi!Klára

    1. Kedves Klára! Nekünk volt egy füzetünk, amibe a hiányokat és a felszerelés hiányokat dátummal feljegyeztem. Minden tantárgyhoz azt a dátumot írtam és abba az oszlopba, amiért kellett. (HF. hiány vagy a felszerelés. ) 5 vagy 3 dátum összejövetele után egyest adtam az adott tantárgyból. Amikor az elsőt megkapták, sírtak, de azután nagyon lecsökkent a házi hiány és a felszerelés probléma! Jól bevált, én vezettem, vagy a hetes írta az adott gyerekhez az adott tantárgyhoz az aktuális dátumot. Persze előre kell mondani ezt a szülőknek!

    2. Kedves Sucika!
      Szeretném elkérni ezt a remek ötletet Word formátumú változatban, és a Willy Fogg pénzes értékelőkártyákat is, ha lehet.
      Köszönöm: Lina

  3. Örülnék, ha nekem is elküldenéd az anyagot. Kevesen vagyunk az osztályban, de ennek ellenére sem egyszerűek.
    Előre is köszönöm: Judit

  4. Nálunk az osztályban a szorgalmat (szorgalmi feladatokat, az otthoni gyakorlásokat) matricával ösztönzi a tantónéni. 😉
    Nem győzöm bevinni a matricákat, mert olyan gyorsan fogynak…- szerencsére!
    🙂
    Ilyen motiváció mellett, sokszor már rá kell szólnom a gyerekre, hogy hagyja abba a tanulást (szorgalmit) és jöjjön végre vacsorázni…
    😀

    1. Én is osztogatom a levonót….. de sajnos nálunk olyan a hozzáállás, hogy többen napi szinten még a házit sem készítik el, vagy csak írnak valamit, hogy kész legyen. Jó, hogy a te gyerekeid ennyire szorgalmasak. :))

  5. Ha valaki esetleg nem kapta meg, jelezzen legyen szíves és elküldöm, ugyanis egy kicsit belekavarodtam a küldözgetésbe. :))

  6. Kedves Sucika!
    Nem tudom eddig hogy kerülte el a figyelmemet,s hogy nem jutott eszembe ilyen jutalmazási módszer… de örülök, hogy rábukkantam, itt nálad. Ha elküldenéd a kis kártyákat, hogy könnyebben szerkeszthessem át saját mondatokra, hálásan megköszönném. Tisztelettel és köszönettel:Kiss Edit

    kisseditflamenco@gmail.com (Az előbb lemaradt az email címem….)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.