Napi beszélgetési (fogalmazási) témák 1.

Az előző bejegyzésben már írtam, hogy gond van a fogalmazással. Akárhogy magyarázok, valahogy nem jutunk előrébb. Hiába a sok feladat, amikor oda kerül a sor, hogy önállóan kellene írni a gyerekeknek egy történetet, megáll a tudomány. 
(Mielőtt valaki azt gondolná, hogy most jut eszembe, elárulom, hogy eddig is készültek már vázlatok, leírtuk az olvasott mesék tartalmát, de konkrét, önálló elbeszélő fogalmazással a tanmenet alapján egy hónapja próbálkozunk. Heti 1 órával számolva ez 4 fogalmazás.)

Elhatároztam, hogy a hátralévő időben megpróbálok valahogyan változtatni ezen. Elkezdtem keresgélni az interneten.

Az első, amit találtam, szeptembertől május végéig minden napra ad egy kérdést, amire a gyerekek írásban válaszolnak. (Tisztára, mint a nap fotója játék!) Nem kell fogalmazást írni, csak pár mondatban kifejteni, hogy mit csinálnának egy adott szituációban. Aztán később ezekből készülhetnek majd fogalmazások is. Most az a célom, hogy élvezetes legyen az az idő, amit az ötleteléssel és az írással töltenek.

Írás-tevékenységek új
Forrás

A héten két olyan kérdést tettem fel, amit a márciusi témánál olvastam, de szeretnék minden nap 5 percet erre szánni nyolc óra előtt, mikor már mindenki a teremben van. (Mutatom, hogy mik születtek. Sok hiányzó volt a héten, és van, aki más könyvből tanul, ezért van kevés megoldás.)


1. Képzeld el, hogy van egy varázsceruzád. Bármit rajzolsz vele, életre kel. Mit rajzolnál? Miért? Mi történne utána? 


Egy szuper agyat rajzolnék, azért, hogy okosabb legyek, és hogy ne csak anya dicsérjen meg minden nap, hanem tanárnéni is. Segítene nekem ez az agy.

– Spongya Bobot rajzolnám le, mert nagyon kedvelem a meséit. Játszanék vele, ha neki is volna hozzá kedve.

– Egy kocsit rajzolnék, ami tudna beszélni. Mindig bajba sodorna. Nem lenne unalmas, ha messzire vezetnék.

– Egy tücsköt rajzolnék, ami minden kívánságomat teljesíti. Mivel a tücsök kicsi, mindig a zsebemben lenne.

2.  Mit csinálnál, ha találnál egy kosár aranyat?
– Adnék belőle a szegény néniknek, bácsiknak és gyerekeknek. Ami megmaradna, abból körüljárnám a világot.

– Ha találnék egy kosár aranyat, megtartanám. Nagyon sok mindent vennék belőle, például ruhát, játékot, ételt, cipőt.

– Vennék egy kocsit, adnék a szegényeknek pénzt és ennivalót.

– Körbejárnám a Földet. Megvenném a legdrágább kocsit, vennék egy szép házat.

– Elosztanám a testvéreimmel, és az én részemnek a felét odaadnám tanárnéninek.

A gyerekek nagyon élvezték az “alkotást”, jókat nevettünk a felolvasás közben egy-két gyerek ötletén. 
Szerintem belejövünk a tanév végére.

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.