Játékos feladatok a műveletvégzés sorrendjének gyakorlására

Előző bejegyzésemben a műveletvégzés sorrendjének tanításáról írtam, pontosabban arról, hogy én hogyan szoktam magyarázni ezt  a tanítványaimnak. Akik tanítanak, azok tudják, a szülők pedig látják, ha nyomon követik gyermekük tanulmányait, hogy erre a témára nem sok órát szán a tankönyv.  Az általam használt figurák annyira beváltak, hogy nem is volt szükség másra. Most viszont, hogy ezres számkörben dolgozunk, úgy látom, van egy kis gond néhány gyerekfejben. Így szükség van néhány játékos feladatra. Az elmúlt pár napban sikerült találnom néhány jó játékot, amit most nektek is megmutatok.

Továbbra is nagy kedvenc nálunk a dobókockás játék. Most ehhez a témához is találtam egyet.
Dobókockával dobunk, a táblázatba jegyezzük be az egyes dobásokat, majd utána végezzük el a műveleteket. Lehet variálni a játékot azzal, hogy a dobott számokat sorba írjuk, vagy soronként tetszőleges helyre. Életkortól függően dobhatunk 1-2 vagy 3 dobókockával.
Úgy is játszhatjuk, hogy nem a dobókockán lévő értéket írjuk be, hanem tízből kivonva, amit eredményül kapunk, már csak azért, hogy hatnál nagyobb számokkal is dolgozzunk. Mindenki döntse el, hogy hogy szeretne játszani.

Forrás

Kicsit bonyolultabb játék a Math-o (Bingó), ezért csak olyan gyerekek játsszák, akiknek nagyon jól megy a matek. A hatványozás nálunk nem tananyag alsóban, így azt a feladatot célszerű átírni. 

Forrás

Korábban már ajánlottam azt az oldalt, ahol az igényünknek (adott lehetőségen belül) megfelelő feladatlapot készíthetünk. A műveletek sorrendjének gyakorlásához is van egy játékos feladat, ami rögtön három az egyben. Ugyanis készíthetünk olyan feladatlapot, ahol megvannak a számok és a műveletek, a gyerekeknek az eredményt kell kiszámolniuk, de olyan lehetőséget is választhatunk, hogy a gyerekeknek kell a számokat beírni (én ezzel nem próbálkozom), vagy a hiányzó műveleti jelet kell pótolni.
Forrás
Végül egy társasjátékot szeretnék még mutatni nektek, aminek a tábláját “magyarosítottam”, illetve néhány feladaton módosítottam. Természetesen mindenki olyan feladatkártyát készíthet hozzá, amilyen számkörben gyakorolják a műveletvégzés sorrendjét.

Forrás

Ha megtetszett valamelyik, készítsétek el és próbáljátok ki!
Jó tanulást, jó játékot!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.