Vitorlások a tengeren, halak a mélyben

A héten Erzsébet tábor volt nálunk, melynek egyik délutáni programja a kreativitás jegyében zajlott. A Pinteresten olyan ötlet után néztem, ami kapcsolódik a nyárhoz, így egy hajós témára esett a választásom. Hiszen itt a nyár, lehet menni nyaralni, és ugye egy nyaralás elképzelhetetlen hajókázás nélkül. Legalábbis mi minden alkalommal elmentünk a családommal.

Úgy gondoltam, a tortapapíron úszó hajó eléggé mutatós, ugyanakkor egyszerű is, tehát nem lehet gond az elkészítése.

https://craftulate.com/paper-plate-boat-scene/

 

Tévedtem, ugyanis azt hittem, ha megmutatom, hogy hogyan kell megfelelő méretű hajótestet és vitorlákat készíteni, az elég. Sajnos volt, aki elsőre túl picit készített, de szerencsére volt bőven színes papír, így második, harmadik nekifutásra végül formás kis hajók születtek.

Néhány tanuló nehéznek találta a hajót, ezért inkább halacskát készített.

A tortapapírt kétféle kékkel festettük le: a sötétebb lett a tenger a világosabb az égbolt. (A halacskások csak egyféle kéket használtak.) Míg a festék száradt, elkészítettük a hajókat, halakat, melyeket jégkrém pálcikára ragasztottunk. Sniccerrel bevágtam a tortapapírt, formalyukasztóval készítettünk még egy napocskát is, és kezdődhetett a vitorlázás, úszkálás. Nagyon tetszett a gyerekeknek, jókat játszottak vele.

A kézműveskedés után más program is volt még, így csak egy csoportképet készítettem gyorsan. Gondoltam majd a nap végén lefotózom a gyerekek munkáit is, de végül kiment a fejemből.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.