Általában jellemző rám, hogy szeretek mindent időben (inkább korábban mint később) elkészíteni, leadni. Mindig arra gondolok, hogy bármi közbe jöhet, és akkor kapkodni kell a végén. Talán akkor vésődött ez belém, mikor száz évvel ezelőtt éppen akkor voltam táppénzen, amikor az anyák napjára kellett volna készülni. A napközis kolléganő helyettesített talán 3 hétig, és ő gyakorolta a műsort. Arra már nem emlékszem, hogy ajándék készült-e vagy sem. Mindegy.

Szóval a hét elején kiosztottuk a gyerekeknek a verseket, énekórán elkezdtük tanulgatni a dalokat, és ma a technikaórán el is készítettük az első ajándékot.

Sikerült egy olyan munkadarabot találnom, ami kicsit különleges, mutatós, de nem olyan nehéz, hogy minden elsős és másodikos könnyedén megbirkózhasson a feladattal. Természetesen egy kis segítségre volt szükségük ( az arc részét mi nyírtuk ki a kolléganővel, mert féltem, hogy a finom részeknél belenyírnának), de sablon alapján a fej többi részét, a hajat és a szívet olyan ügyesen kinyírták és felragasztották, hogy 45 perc alatt szinte mindenki kész is lett.

Ez a kulcstartó lett újragondolva, leegyszerűsítve: