Szeptembertől iskolánk is boldog iskola lett, és három kolléga mellett én vagyok a negyedik, aki ezzel foglakozik. Plusz a húgom, aki az instrukciók alapján szintén boldogítja a tanítványait, hogy végül boldogok legyenek. Érdekes a dolog, soha nem gondoltam volna, hogy a boldogságot is tanítani kell, de nagy meglepetésemre az osztályomban sok gyerek közölte, hogy ő bizony nem boldog, és nem, nem a tanévkezdés miatt, hanem úgy általában. Így már az első napon nekiálltunk bogozgatni, körbejárni a témát, aztán többször visszatértünk rá. Megbeszéltük, hogy ki lehet boldog, mi kell a boldogsághoz.

Egy beszélgetés alkalmával mindenki kapott egy boldogságóra logós szívecskét, aminek a hátoldalára felírta, hogy ő mitől érzi, hogy boldog, mi jelenti számára a boldogságot. A tanév végén fogunk majd erre visszatérni, és akkor fogjuk felolvasni (ismét), hogy ki, mit írt, és hogy mi változott a 10 hónap alatt.

„Olykor elég egy napsugár. Egy kedves szó. Egy köszönés. Egy simogatás. Egy mosoly. Ilyen kevés dolog elég ahhoz, hogy boldoggá tegyük azokat, akik körülöttünk élnek. Akkor miért nem tesszük ezt?” Bruno Ferrero