80 nap alatt a Föld körül projekt: 1. Anglia

Egy korábbi bejegyzésben írtam, hogy mennyire tetszett a gyerekeknek a 80 nap alatt a Föld körül regény részlete, amit olvasás órán olvastunk. Gondoltam kihasználom, és elszórakozunk vele egy darabig. Persze nem öncélúan, hanem hogy fejlődjön az olvasásuk, a figyelmük, és ha némi ismeretre is szert tesznek, ami esetleg meg is marad a fejükben, az már dupla, tripla haszon.

Bizonyára mindenki ismeri a regény rajzfilm változatát, amiből az egyik órán megnéztük az 1. részt, és eldöntöttük, hogy Philes Fogg, alias Willy Fogg nyomába szegődünk.

Mivel Londonban kezdődik a történet, olyan feladatok után kutakodtam, ami köthető a városhoz, no meg ugye tágabb értelemben Angliához. Találtam labirintusos és képkeresős feladatot, valamint olyan képet, fotót, ami Anglia nevezetességeit, jellegzetességeit mutatja. Az első hármat már meg is néztük, illetve megbeszéltük, a gyerekek pedig ügyesen megoldották a feladatot. (Sajnos vacakolt a net, ezért nem tudtam a virtuális utazást “megvalósítani”, de szünet után azzal folytatom.)

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS
FORRÁS

Az egyszerűbb megértésért közben magyarosítottam.

Még jobban is bemélyedhetnénk a témába, de kevés az időnk, így “megyünk” tovább. Aki viszont szeretne még Angliában “elidőzni”, annak itt egy egész pakk a kisebb gyerekeknek, és egy másik a nagyobbaknak. (Ezeket majd még én is átnézem azért.)

FORRÁS

FORRÁS
Jó játékot, jó tanulást!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.