Élménysulis szerepek

Bár még csak a tanfolyamok felén vagyunk túl, több kollégával úgy döntöttünk, hogy már idén alkalomszerűen készülünk KIP-es órákkal. Természetesen ehhez elengedhetetlen a szabályok kifüggesztése, illetve a szerepek megbeszélése, szemléltetése.

Pár évvel ezelőtt bukkantam egy olyan külföldi oldalra, ahol különböző témában voltak kész plakátok, feliratok, de volt olyan is, ami az alapot adta meg, de tartalommal én töltöttem meg. Annak idején ennek a segítségével készítettem el az akkori osztályom tanulói által megalkotott szabályokat.

Ezen az oldalon találtam egy olyan plakátot, mely hasonló célzattal készült: emlékezteti a gyerekeket a csoporton belüli feladatukra. Így “csak” annyi dolgom volt, hogy magyarosítsam a képeket. Mivel én ezt kitűzőnek szántam, az eredeti képeket a Paint-ben egy képpé szerkesztettem össze. Remélem azért így is hasznos lesz a számodra!

Volt egy nagyon jó gondolat is valamelyik módszertani könyvben, amit szintén a fentebb ajánlott külföldi oldal segítségével készítettem el.

A gyerekeknek nagyon tetszettek a kártyák, amit lamináltam, szétvágtam és úgy tűzték ki maguknak. Meglepődtem, de a jelmondatot is megértették, és igazat adtak a benne foglaltaknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.